Kilencedik rész - Mit érzel valójában?

Sziasztok, a következő részt minimum 2 komi után hozom. Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek :)
Sok-sok puszi az előző résznél a kedves kommentekért.<33
Dorcii

"A szerelem ködösíti a látást. Azt látjuk tőle, amit látni szeretnénk és nem a valóságot."

"Én is szeretem Niallt, de félek hogyha elmondom neki megijed és semmi nem lesz belőle. Azt hiszem egyenlőre várok, nem kell még megtudnia."

A napok csiga lassúsággal teltek. A szünet miatt még tanítani se mehettem. A szabaddá vált napjaimat, nyűglődéssel, hisztivel és értelmetlen tévésorozatok bámulásával töltöttem. A sokadik latin- amerikai film után már megelégeltem és úgy gondoltam, ha már a fiúk a stúdióban vannak a barátaim pedig a munka helyeiken alszanak, elmegyek egyedül vásárolni. Gyorsan felkaptam magamra egy fekete farmert a kedvenc sárga pólómmal és magamra küszködve sárga conversem, indultam is. A plázában néhány idősebb nőt és pár, az iskolából lógó fiatalt láttam. Kedvenc boltom felé igyekezve törtem azon a fejem, vajon mit is kéne a srácokkal csinálni, hiszen már jó ideje nem jött össze a társaság, a fiúk barátnőit is bele értve. Már akinek van. A sok ékszer csodálása közben a kérdésben előrébb nem jutottam, de legalább pár új karkötővel, fülbevalóval és nyaklánccal gazdagabb lettem. 

Pár óra vásárolgatás után úgy véltem ideje egy kis szünetet tartani, így beültem egy közeli kávézóban, és már a kért cappucinoval a kezembe sétáltam egy asztalhoz. Néhány perc leforgása alatt egy pár ült le a velem szembe lévő asztalhoz.  Olyan boldognak tűntek, csupán egymás kezét fogva, figyelve egymást ültek az asztalnál, de egymás tekintetén keresztül is értették a másik mondanivalóját. Hirtelen a telefonom csörgése zavart meg az álmodozásban.

- Igen?
- Szia Sophi - szólt a telefonba Paul.

- Szia, miért hívtál?

- Be kéne jönnöd a stúdióba, van egy kis baj.

- Baj? - törtem ki hisztérikusan - Mégis milyen baj?

-  Nincsen répás szendvics!!!!! - üvöltött a telefonba Louis, miközben a vonal másik végén féktelen röhögés hangzott fel.
Idegesen nyomtam ki a hívást, és maradék kávémat hátra hagyva indultam a stúdió felé.

Dühösen téptem fel az ajtót. Meg se várva a recepciós köszönését kezdtem hadarni.
- Hol van a One Direction? - fújtattam.
- Arra - mutatott egy hatalmas szürke ajtó irányába.
Hatalmas lépésekkel mentem ajtóhoz és léptem be rajta.
- Louis William Tomlinson - szólítottam teljes nevén, a nekem háttal álló fiút.
Ijed tekintettel fordult meg majd mikor meglátott kezdett a fal felé hátrálni. Amikor érzékelte, hogy a menekülő út már elfogyott, vészesen szorult a falhoz, ezzel teret nyerve magunk között. Arcához közel hajoltam és ijesztően néztem megszeppent kék szemeibe.
- Gondolom a te ötleted volt a "Vicceljük meg Sophit, úgy sincs elég baja" merénylet - mondatomra csak hevesen kezdte fejét rázni - Tudod te, mit éreztem mikor Paul felhívott és azt mondta baj van?
- Ne-ne-nem - nyelt nagyot - Bocsánat.
Válaszát, egy elégedett mosollyal nyugtáztam, majd felemelt fejjel távoztam. Ami alatt az ajtóig sétáltam visszakiabáltam.
- Amúgy nem haragszom, csak kicsit megakartalak ijeszteni - nevettem el a végét - és ez sikerült is szaladtam hozzá és egy határozott ugrással a földre terítettem. 
- Szállj le rólam te súlyos nőszemély. 
- Óóó szóval ezzel most arra célzol, hogy kövér vagyok? - néztem rá kerek szemekkel.
- Nem dehogy, csodás vagy, csak tudod ha még tovább rajtam térdelsz nem lesznek kicsi Louisok.
Lekászálódtam róla és kipattogtam a fiúk előtt a stúdióból.

Otthon átöltöztem és mivel már kezdett sötétedni, és ma a csillagokat akartam nézni, előkotortam a legmelegebb cuccaimat a szekrény mélyéről. Csizmámat magamra húzva léptem ki a fagyos februári estébe. Teljes testsúlyommal támaszkodtam a veranda korlátján és bámultam a gyönyörű eget. A sötétkék égen milliónyi apró csillag ragyogott, melyek észbontó látványt nyújtottak. Egyszer csak az ajtó kinyílt mögöttem és valaki derekamnál ölelt át. 
- Héé, mit fagyoskodsz itt kinn? - tette állát vállamra. 
- Csak nézem a csillagokat. Minek köszönhetem az érkezésed? - fordítottam fejem oldalra, ezáltal rálátást nyerve Niallre.
- Nem tudom. Nézd ott egy hullócsillag - mutatott az égre - Kívánj valamit!
Szemeimet lecsuktam, majd arra gondoltam amit a legjobban szeretnék jelen pillanatban. 
- Mi kívántál? - nézett rám
- Az legyen az én titkom - kacsintottam - Na és te?
- Ezt - közeledett felém és mire észrevettem szája már az enyémre tapadt. 
Csókja teljesen más volt mint a múltkor. Több érzelem volt benne. Mintha ezzel akarta volna elmondani mind azt amit szavakba nem tudott önteni.
- Ezt mégis miért? - váltak el ajkaink és tekintetem az övébe fúrtam. 
- Csak mert...