Tizenkettedik rész - Mégis mi történik?

Sziasztok, jöttem az újabb résszel. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jött új rész de végre itt van. Ezentúl minden szombaton és vasárnap lesz új rész. 3 komi után új rész.  :)
Puszillak titeket: Dorcii

"Az ember csodákra képes, csupán hinni kell."

"Reggel mindenre fény derült mikor kinyitottam a szemem..."
Óvatosan nyitottam ki szemeimet, várva, hogy rádöbbenjek a tegnap este csak egy rossz álom volt.
- Jó reggelt hercegnő - lépett az ágy mellé Niall.
- Jó reggelt. Mi történt? - kérdeztem megszeppenve.
Niall szólásra nyitotta a száját, de éppen belépett az orvos a kórterembe. 
- Jó reggelt Miss Styles. Egy rossz és egy jó hírt hoztam. Melyikkel kezdjem? Azt hiszem kezdem a rosszal.  - az orvos talán reggel több kávét ivott a kelleténél, viszont én cseppet sem díjaztam a hirtelen jött humort.
- Szóval, a hölgy tisztában volt vele, hogy a térdében a porc elmozdult a helyéről.
- Igen, ezzel tisztában voltam.
- Na igen, ez a jó hír. A rossz, hogy az este meg kellett magát műteni mivel a térdszalagja négy helyen is elszakadt. 
- De ugye felépülök? - fordultam az orvos felé könnyes szemekkel.
- Természetesen, - vett egy nagy levegőt - ha a fél éves rehabilitációt leszámítjuk, de minden rosszban valami valami jó is. Mivel az szervezete erős a fél évből akár pár hét is lehet.
- Nagyszerű - forgatta szemeit Niall miközben lerogyott egy székre.
- További szép napot. - sétált ki a doktor úr.
- Most mi lesz? - fordultam a széken pityergő barátom felé. - És amúgy is miért te sírsz, nekem lenne rá okom?!
- Csak olyan rossz nézni így téged - mutatott végig rajtam.
Pár hosszú perc múlva a többi négy fiú lépett be, akik valószínű ez alatt az idő alatt felvásárolták a büfét. Harry, mit sem törődve azzal, hogy a halálomon vagyok, nyugodtan intézte a nyári vakáció részleteit.
- Tedd már le azt a hülye telefont, még van egy fél év mire nyár lesz. - verte fejbe Liam és vetett egy lenéző pillantást. 

Az ajtó kinyílt és Evelin lépett be rajta. 
- Harry, adj pénzt! Cipőt kell vennem - kezdett vinnyogó hangon beszélni.
A testvérem a kezébe nyomta a bankkártyát és mintha mi sem történt volna, úgy fordult vissza az ablak felé. A többiekkel kérdőn néztünk az ablakon kifelé bámuló alak felé.
- Ez mégis mi volt ember? - törte meg a csendet Zayn.
Választ nem kaptunk, Harry csak megrántotta a vállát és kisétált.

Egy hét telt el a kórházba kerülésem óta. Bár még mankóval járok, de a gyógytorna segítségével egyre jobban javul az állapotom és az, hogy újra táncolhassak talán nem is egy elérhetetlen álom már. 
- Szia, akkor majd holnap - köszöntem el a gyógytornászomtól.
- Ajjjj - ültem le sóhajtva a kanapéra, a mankókat magam mellé téve. 
- Na mivan? - nyomott egy puszit az arcomra Niall.
- Szerinted táncolhatok újra?
- Biztos vagyok benne. - csókolt meg ráérősen.
- Khmm esetleg nem zavarok? - állt meg előttünk Evelin. 
- Ami azt illeti de - vetettem rá egy elégedett vigyort.
És megtörtént. Evelin kitört, hisztizni, toporzékolni és sírni kezdett. 
Mikor előadta a már begyakorolt számát kiviharzott a bejárati ajtón én pedig egy nemzetközi kézjellel köszöntem meg neki, hogy többet nem látom a házunkban. 

- Ez mi volt?  Nem megmondtam, hogy ne csinálj ilyet? - vont kérdőre Harry - Ezt nem így kell, hanem így.
Harry kisétált a ház elé, Evelinnek valamit mondott és hatalmas vigyorral az arcán sétált vissza és pacsizott le velem.

*Niall szemszöge*

Mindig is csodáltam Sophi lelkierejét. Még álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer Ő ilyen helyzetbe kerül. Persze amennyire csak tudok mellette állok. Az, hogy egy ilyen helyzetbe így megállja a helyét és mosolyogva képes felkelni minden nap, csupán azért mert tudja, hogy újra táncolhat hatalmas lelki erőre vall. Na és természetesen nála pozitívabb embert nem ismerek. 

- Hahóóó, itt vagy? - lengette Sophi előttem a kezeit.

- Igen, csak elgondolkoztam - nyomtam egy puszit az arcára - de most mennem kell. Újabb próba - álltam fel és sétáltam a fiúkhoz akik már az órájukra mutogatva vártak, kivéve Louist akinek nem volt óra a kezén(?!). 

- Niall beszélhetünk? - kérdezte próba után Harry.

- Natürlich - kacsintottam - Én tudok már valamit. - nevettem a fiúkkal együtt.

- Sophiról lenne szó - váltott Hazz komoly hangnemre - a mostani állapota kicsit megijeszt és csak azt akartam kérdezni, hogy ugye te ebben az időben is mellette fogsz állni? Persze én is és a többiek is, csak érted - zavarodott össze.

- Hééé haver, nyugi. Bízhatsz bennem.

Barátian megöleltük egymást és visszasétáltunk a többi majomhoz.