Tizenharmadik rész - Utállak!

Komikat hagyjatok. Min javítsak vagy, hogy hogy tetszik a történet. :) 2- 3 komi után jön új rész.
Dorcii (:

"Az utálattal csak még jobban kifejezzük szeretetünket valaki iránt"

"Barátian megöleltük egymást és visszasétáltunk a többi majomhoz."

*Sophi szemszöge*

Hihetetlenül és megállíthatatlanul megy az idő, a műtét óta 5 hónap telt el és a dolgok nem éppen a jó irányba haladtak. A srácok 1 hónapja elkezdték a turnét és azóta nem hallottam felőlük. Niallel az indulás előtt összevesztünk így azt se tudom eldönteni, hogy együtt vagyunk - e vagy sem.

- Na mehetünk? Naaa siessünk már!! - nyavalygott mellettem Chloe - Rég láttam Harryt menjünk már!

Igen, Chloe és a bátyám finoman szólva egy párt alkotnak. Magam sem értem hogyan fajultak eddig a dolgok, de az élet furcsa dolgokat kínál fel nekünk, néha ezüst néha pedig kopott, rozsdás tálcán.Talán ott, fenn akarták így. Azt, hogy én és Niall összevesszünk, hogy a többiek boldogak legyenek. Talán.

Amilyen gyorsan csak tudtam az autóig sántikáltam és begyömöszöltem magam a kocsiba. A balesetem rádöbbentet, hogy milyen gyorsan megváltozhat valakinek az élete, hogy milyen gyorsan mehetnek tönkre az emberi kapcsolatok és, hogy ki az aki tényleg végig fogja a kezünket a bajban. Féltem ennyi idő után találkozni azzal az emberrel akiért még egy tíz emeletes ház tetejéről is a mélybe vetném magam. 

Chloe leparkolt az aréna előtt, kikecmeregtem a járműből és a bejárat felé igyekeztünk. Ennyi rajongót még életemben nem láttam egy helyen, tekintetük eszelős volt, mintha csak megölnék egymást azért, hogy 0,01 másodperccel előbb láthassák a fiúkat. Kártyánkat felmutatva lépkedtünk a backstage felé.

- Sziasztok lányok! - köszönt nekünk Paul - A srácok hátul öltöznek.
Chloe rögtön rohant is, én pedig lehuppantam egy székre és telefonomat kezdtem nyomkodni.

Kis idő múlva egy árnyék tornyosult fölém és a személy arcát meglátva akaratlanul is apró mosolyra húzódott a szám.

- Bocs, csak ott van a pólóm - közölte velem az egyszerű tényt úgy akárcsak egy régi, koszos pokróchoz beszélne. 

- Jaa...Persze..bocs - sütöttem le szemem és zavarodottan felálltam. 

A folyosó végéig bicegtem, megfordultam és Niall tökéletes arcát pásztázva egy kósza könnycsepp tévedt el az arcomon. Hogyan történhetett? Már én magam se tudom mikor romlott meg az addig tökéletesnek hazudott kapcsolatunk. Főleg arra nem tudnék ésszerű magyarázatot adni, hogy miért. Végig abban a hitben ringattam magam, hogy egy tündérmesében élek és velem semmi rossz nem történhet. De ez csak mind a rózsaszín  köd volt ami eltakarta az igazságot. Láss csodát a dolgok jóból, egyik napról a másikra rosszba torkollottak. 

- Szia - köszönt hatalmas mosollyal Liam.

- Szia - nyeltem el könnyeimet és kelletlen vigyort erőltettem magamra.

- Régen láttalak, hogy vagy? - kezdünk beszélgetésbe.

A banda már koncert felénél járt amikor következtek a már jól megszokott rajongói kérdések. 

- Niall, mivan a barátnőddel? Régen láttunk titeket együtt - tette fel a kérdést az egyik Directioner.

Niall oldalra pillantott, néhány másodpercig tekintetét rajtam nyugtatta majd miközben még engem figyelt a mikrofont a szájához emelte és egy semmitmondó "Nem tudom" - mal már a következő kérdésre is tért.

A kérdések, a válasz, mindent eszembe juttatott. A napot, a koncertet amikor Niall ország, világ előtt felvállalta  hogy a barátnője vagyok. Túl sok volt ez egyszerre, a talaj megingott a lábam előtt és már a sötétségben is találtam magam. 

Óvatosan nyitottam ki a szemem a fiúk öltözőjében. Chloe, Harry és a többiek riadtan rohantak oda hozzám.

- Jól vagy?
- Nem fáj semmid?
- Ajj, hagyjátok már. Megint csak megjátssza magát ahogy máskor is teszi - szólalt meg Niall lesajnálóan. 

Több percig elemeztem a mondandóját miközben az öltözőben megfagyott a levegő és minden egyes lélegzetvételt hallani lehetett. Lassan felálltam, odasétáltam hozzá és egy pofonnal díjaztam a beszólást. 

Még hallottam, hogy a fiúk kiabálnak egymással miközben a lányok próbálják őket nyugtatni, de mit sem törődve ezzel egy székhez sétáltam, leültem és arcomat tenyerembe bőgtem mint egy újszülött. 

Valaki tenyerét a vállamon pihentette, feldagadt, vörös szemekkel néztem a tenger kék szemekbe.

- Én sajnálom nem tudom mi ütött belém teljesen megzavarodtam - ingatta fejét zavarodottan. 

Kezét lesöpörve magamról néztem vele farkasszemet. Felálltam, kezét derekamra csúsztatta és megcsókolt.
- Utállak, hogy tehetted ezt velem? - ütöttem ököllel mellkasát miközben könnyeimmel küzdöttem - Azt hiszed megcsókolsz és minden rendben lesz? - ütöttem még erősebben és olyannyira felizgattam magam, hogy a dühtől remegtem és zokogva Niall mellkasába sírtam ki bánatom.
- Utállak! - kiabáltam vele, de ő nem kiabált csak védelmezően magához húzott és csitított.