Kilencedik rész - Mit érzel valójában?

Sziasztok, a következő részt minimum 2 komi után hozom. Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek :)
Sok-sok puszi az előző résznél a kedves kommentekért.<33
Dorcii

"A szerelem ködösíti a látást. Azt látjuk tőle, amit látni szeretnénk és nem a valóságot."

"Én is szeretem Niallt, de félek hogyha elmondom neki megijed és semmi nem lesz belőle. Azt hiszem egyenlőre várok, nem kell még megtudnia."

A napok csiga lassúsággal teltek. A szünet miatt még tanítani se mehettem. A szabaddá vált napjaimat, nyűglődéssel, hisztivel és értelmetlen tévésorozatok bámulásával töltöttem. A sokadik latin- amerikai film után már megelégeltem és úgy gondoltam, ha már a fiúk a stúdióban vannak a barátaim pedig a munka helyeiken alszanak, elmegyek egyedül vásárolni. Gyorsan felkaptam magamra egy fekete farmert a kedvenc sárga pólómmal és magamra küszködve sárga conversem, indultam is. A plázában néhány idősebb nőt és pár, az iskolából lógó fiatalt láttam. Kedvenc boltom felé igyekezve törtem azon a fejem, vajon mit is kéne a srácokkal csinálni, hiszen már jó ideje nem jött össze a társaság, a fiúk barátnőit is bele értve. Már akinek van. A sok ékszer csodálása közben a kérdésben előrébb nem jutottam, de legalább pár új karkötővel, fülbevalóval és nyaklánccal gazdagabb lettem. 

Pár óra vásárolgatás után úgy véltem ideje egy kis szünetet tartani, így beültem egy közeli kávézóban, és már a kért cappucinoval a kezembe sétáltam egy asztalhoz. Néhány perc leforgása alatt egy pár ült le a velem szembe lévő asztalhoz.  Olyan boldognak tűntek, csupán egymás kezét fogva, figyelve egymást ültek az asztalnál, de egymás tekintetén keresztül is értették a másik mondanivalóját. Hirtelen a telefonom csörgése zavart meg az álmodozásban.

- Igen?
- Szia Sophi - szólt a telefonba Paul.

- Szia, miért hívtál?

- Be kéne jönnöd a stúdióba, van egy kis baj.

- Baj? - törtem ki hisztérikusan - Mégis milyen baj?

-  Nincsen répás szendvics!!!!! - üvöltött a telefonba Louis, miközben a vonal másik végén féktelen röhögés hangzott fel.
Idegesen nyomtam ki a hívást, és maradék kávémat hátra hagyva indultam a stúdió felé.

Dühösen téptem fel az ajtót. Meg se várva a recepciós köszönését kezdtem hadarni.
- Hol van a One Direction? - fújtattam.
- Arra - mutatott egy hatalmas szürke ajtó irányába.
Hatalmas lépésekkel mentem ajtóhoz és léptem be rajta.
- Louis William Tomlinson - szólítottam teljes nevén, a nekem háttal álló fiút.
Ijed tekintettel fordult meg majd mikor meglátott kezdett a fal felé hátrálni. Amikor érzékelte, hogy a menekülő út már elfogyott, vészesen szorult a falhoz, ezzel teret nyerve magunk között. Arcához közel hajoltam és ijesztően néztem megszeppent kék szemeibe.
- Gondolom a te ötleted volt a "Vicceljük meg Sophit, úgy sincs elég baja" merénylet - mondatomra csak hevesen kezdte fejét rázni - Tudod te, mit éreztem mikor Paul felhívott és azt mondta baj van?
- Ne-ne-nem - nyelt nagyot - Bocsánat.
Válaszát, egy elégedett mosollyal nyugtáztam, majd felemelt fejjel távoztam. Ami alatt az ajtóig sétáltam visszakiabáltam.
- Amúgy nem haragszom, csak kicsit megakartalak ijeszteni - nevettem el a végét - és ez sikerült is szaladtam hozzá és egy határozott ugrással a földre terítettem. 
- Szállj le rólam te súlyos nőszemély. 
- Óóó szóval ezzel most arra célzol, hogy kövér vagyok? - néztem rá kerek szemekkel.
- Nem dehogy, csodás vagy, csak tudod ha még tovább rajtam térdelsz nem lesznek kicsi Louisok.
Lekászálódtam róla és kipattogtam a fiúk előtt a stúdióból.

Otthon átöltöztem és mivel már kezdett sötétedni, és ma a csillagokat akartam nézni, előkotortam a legmelegebb cuccaimat a szekrény mélyéről. Csizmámat magamra húzva léptem ki a fagyos februári estébe. Teljes testsúlyommal támaszkodtam a veranda korlátján és bámultam a gyönyörű eget. A sötétkék égen milliónyi apró csillag ragyogott, melyek észbontó látványt nyújtottak. Egyszer csak az ajtó kinyílt mögöttem és valaki derekamnál ölelt át. 
- Héé, mit fagyoskodsz itt kinn? - tette állát vállamra. 
- Csak nézem a csillagokat. Minek köszönhetem az érkezésed? - fordítottam fejem oldalra, ezáltal rálátást nyerve Niallre.
- Nem tudom. Nézd ott egy hullócsillag - mutatott az égre - Kívánj valamit!
Szemeimet lecsuktam, majd arra gondoltam amit a legjobban szeretnék jelen pillanatban. 
- Mi kívántál? - nézett rám
- Az legyen az én titkom - kacsintottam - Na és te?
- Ezt - közeledett felém és mire észrevettem szája már az enyémre tapadt. 
Csókja teljesen más volt mint a múltkor. Több érzelem volt benne. Mintha ezzel akarta volna elmondani mind azt amit szavakba nem tudott önteni.
- Ezt mégis miért? - váltak el ajkaink és tekintetem az övébe fúrtam. 
- Csak mert...

Nyolcadik rész - Talán...

"Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé."

"Két nappal később már a fiúk házában rontottam a levegőt..."

A ruhákat sorra dobáltam ki a szekrényemből. Egyik sem tetszett és ha nekem nem tetszik neki miért is? Ajj, ez az egész vacsora dolog felbolygatta a napirendem, nem mintha kedd este olyan sok dolgom lenne, de mindig is nehezemre esett öltözködni. 

- Sophi, indulhatunk? 

- Öööö izé várj, még felöltözök.

Kapkodva szedtem össze az összegyűrt ruhákat a földről és hajítottam azokat a  szekrénybe. Sietve húztam fel magamra egy türkizkék ruhát, majd rohantam is a földszintre ahol már Niall várt. 

- Húhaaa gyönyörű vagy.

Válaszul csupán megvillantottam fehér fogaimat és gyors léptekkel siettem a kocsihoz ami az utcán állt.

Miközben az étterembe mentünk, újabb kétségek merültek fel bennem. Nem igazán biztos, hogy tökéletesen jó az, ha elmegyek vele vacsorázni. Persze - persze nincs benne semmi rossz, de...

Lassan megérkeztünk a célhoz és Niall udvariasan nyitotta ki előttem az ajtót. Miközben az étterem bejárata elé közeledtünk, a fiú két másodpercenként vetett rám egy sármos vigyort ami őszintén bevallva kicsit idegesített. Mialatt jó ízűen fogyasztottuk el már a desszertet, szembe fordult velem és komolyan a szemeimbe nézett. 

- Szóval...

Mondandóját nem tudta befejezni, mivel hangos telefoncsörgés szakította meg. 

- Igen. Aha. Ok. - zavarta le gyorsan a beszélgetést és magyarázás nélkül csuklón ragadott és vonszolt ki az épületből.

A visszaút hangtalanul telt. Ő nem mondta én nem akartam megkérdezni miért vette ilyen sietősre a dolgokat.

Mikor a ház előtt leparkolt, hirtelen pattantam ki a kocsiból, majd rohantam fel a szobámba. 

Becsukva magam mögött az ajtót ruhámat letéptem magamról és az ágyra estem. Próbáltam gondolataimat összeszedni és végig gondolni az előbb történteket. Gyorsan feleszméltem, hogy csupán fehérneműben fekszem az ágyon ezért fel kéne kapni magamra valamit. Mialatt ezt megtettem, hangosan kezdtem gondolkozni.

- Vajon mit jelenthet ez? Éreztem már ezt. Benjaminnál is ugyan ezt éreztem. Te jó ég - torpantam meg és kerekedtek el szemeim - Nem, nem, nem  és nem - ütöttem fejem a falba.

Nem lehetséges, hogy öhm szeretem. 

Hogy kitisztítsam a gondolataimat lesétáltam  a kertbe. 

Újabb és újabb köröket tettem meg a sűrű hópelyhek közt, élvezve, hogy néha - néha néhány kósza pehely az orromra hullik. 

Miután kellően átfagytam, jobbnak véltem ha befelé veszem az irányt és elfogyasztok egy forró csokit  néhány szem sütemény társaságában. Miközben kellemes, meleg italomat kortyolgattam a konyha asztal tetején ülve, érdekes  beszélgetés csapta meg hallójárataimat.

- Szeretem. - szólalt meg csalódottan a szőke.

- Mondd el neki, tuti nem harapja le a fejed.

Erre csak egy halk hümmögést lehetett hallani majd újból megszólalt valaki.

- Haver, mondd el neki. Ismerem Sophit és biztos vagyok benne, hogy amikor először elvitted vacsorázni  már akkor beléd zúgott - Harry hangja tisztán kivehető volt. Akkor ezek szerint Niall. Niall szerelmes belém? A tudatra kiköptem az éppen számban lévő kakaót és hangosan kezdtem köhögni. Liam ijedten rohant végig a folyosón majd egyre halkabbak lettek lépései.

- Hol vagy?

- Itt

- Úristen ugye jól vagy? - ölelt szorosan magához - Nem hagyhatom, hogy Niall csaja meghaljon.

- Hogy mit mondtál? - vetettem rá egy kérdő pillantást.

- Semmit - lett komoly arca és ki is sétált a konyhából.

Én is szeretem Niallt, de félek hogyha elmondom neki megijed és semmi nem lesz belőle. Azt hiszem egyenlőre várok, nem kell még megtudnia.  

Hetedik rész - Superman is here

Sziasztok, hoztam új rész. remélem tetszeni fog és sok kommentet kapok hozzá. (:
Ui.: Bárki komizhat. (nem szükséges Google felhasználó)
Dorcii

"Ha táncolsz, élsz...ha élsz, táncolsz."

" Van akinek hosszabb van akinek rövidebb. Nem állandó. Ennek a fogalomnak az időtartamát csak egy valaki tudja ott FENN... "
Sokszor gondolkoztam már azon vajon mi lenne ha nem táncolnék? 
Emlékszem még az első balettórámra, amire anya elvitt. Kíváncsian, de mégis félelemmel sétáltam be a hatalmas rózsaszín terembe ahol ijedt, tágra nyílt szempárok fogadtak. Kérdőn néztek rám a többiek. Ki ez az új lány? 
Ugyan ilyen élénken emlékszem arra, amikor az első táncórámat tartottam meg. Chloe vezetett be a terembe. Egy csapat apró, kis törpével találtam szembe magam, akik hatalmas mosollyal fogadtak. 
- Héé itt vagy? - lökött oldalba Benjamin. Minden napomat mellette kell elviselnem, mivel Chloe egy hipi szupi táncot rakott össze nekünk.
- Mit foglalkozol te azzal? - flegmáztam vele.
Csak egy nyelvnyújtással válaszolt, majd arrébb is sétált.
- Öt, hat, hét és.
Már a koreográfia felénél tartottunk mikor a párom a dobásból a földre ejtett.
- Te vadbarom! Egy kicsit figyelhetnél már - kiabáltam vele miközben próbáltam felállni a terem padlójáról - Én most azt hiszem megyek - sétáltam ki felhúzott orral a próbateremből.

*Chloe szemszöge*

Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem haladunk a koreográfiával. Egyszer az egyik, utána a másik sértődik meg.

- Ezt aztán megcsináltad. Gratulálok Benjamin Morison.

- Miért én? Most komolyan engem kell hibáztatni mert ez a kis csitri elesett?

Összehúzott szemekkel sétáltam a srác elé majd figyelmeztetően emeltem rá tekintetem.

- Most jegyezd meg, ha még egyszer így mersz arról a lányról beszélni - mutattam az ajtó felé - kicsinállak.

Soha nem voltunk puszipajtások Sophival, nem voltunk legjobb barátnők, még vásárolni se jártunk együtt, de ez a lány megvalósította az álmát és kijutott Londonba az egyik legnevesebb tánciskolába. Nem fogom engedni, hogy egy ilyen féreg mint Benjamin eltiporja.

Táskámat felkapva sétáltam ki a teremből.

- További szép napot.

*Sophi szemszöge*

Délután visszamentem a suliba, hogy a kicsiknek órát tartsak. 

- Na akkor milyen zenére legyen az új tánc? - mosolyogtam rájuk.

Még a légy zümmögését is letehet hallani olyan csönd állt be.

- Most komolyan, lányok...

- Mondjuuuuk legyen Nicki Minaj - pattant fel az egyik kislány és kezdte rázni magát.

- Jó akkor az lesz - nevettem fel.

Az egész délutánt azzal töltöttük, hogy megtanítsam nekik az első hat, 8-as lépést. 

Már majdnem az óra végén jártunk mikor Zayn rohant be a terembe. Futott egy kört aztán a vállára vett.

- Gyerekek, vége az órának. Most elrabolom a tanár nénit.

- Ne Malik! Tegyél le!

- Nem-nem én most elviszlek valahova - vált titokzatossá a hangja.

- Sziasztok, majd pénteken találkozunk - kiabáltam vissza a terembe kacagó kicsiknek.

- Zayn hova viszel? - ültetett be egy kocsiba a fiú.

- Titok.

Hirtelen a hátsó ülésről Louis pattant fel és kezdett üvölteni.

- Superman is heeereeee!!!!

- Nagyon vicces - kezdtem el húzni - hova a francba visztek?

- Valahova. - kaptam meg a tömör választ.

Pár percet utazhattunk és az autómotorja leállt. Kinyílt az ajtó mellettem és Niall jelent meg.

- Niall??

- Öhmm, igen, úgy hívnak.

- Mi folyik itt? - néztem körbe a jelenlévőkön.

- Semmi - vágták rá egyszerre.

- Ez ijesztő - állapítottam meg, azt hiszem csupán magamnak.

Besétáltunk a lakásom nappalijába.

 A kanapén Liam és Harry ült, majd szépen lassan a többi fiú is helyet foglalt mellettük.

- Fontos bejelenti valónk van - szólalt meg hosszas csend után Liam

- Szent Isten. Ugye nem lettél terhes? - fordultam ijedten Louis felé.

- Nyugodj meg...NEM. 

- Csak azt akarjuk kinyögni, hogy tisztában vagyunk vele milyen nehéz ez az időszak neked. Így közös erővel úgy döntöttünk, hogy hozzánk költözöl - vetett egy hatalmas mosolyt. 

Köpni, nyelni nem tudtam. Csak dermedten bámultam magam elé és próbáltam az előbb hallottakat felfogni. Végre több időt tölthetek a fiúkkal. Néhány hosszan eltelt perc után energikusan pattantam fel a kanapéról.

- Ez az. Ez az - kezdtem idétlenül tekergőzni. 

Két nappal később már a fiúk házában rontottam a levegőt...

Novellaverseny :)

Sziasztok, pár hete indultam egy novellaversenyen ahol 3. helyezést értem el. Nagyon örülök neki, hisz még azt sem gondoltam, hogy helyezést érek el. :DDD

Új blog

Sziasztok, elkezdtem egy új blogot. Persze nem kell megijedni, ezt a történetet is ugyan úgy folytatni fogom. EZEN A LINKEN megtalálhatjátok a történetet. Az első rész még ma felkerül. Feliratkozni és komizni itt és ott is szabad.
Ui.: Mind a két helyen beállítottam, hogy bárki komizhasson. Ez azt jelenti nem szükséges google fiók ahhoz, hogy megoszthasd véleményedet. :)

Dorcii

Hatodik rész - Maradj velem...

Holaaa. Meghoztam az új részt, de mielőtt elolvasnátok, EZT a videót feltétlenül nézzétek meg. Azt hiszem ehhez még angol tudás sem kell, hogy megértsétek a lényegét.

Dorcii

"Miért az megy el, aki boldog, aki szeret? 

Miért marad apa nélkül egy ártatlan gyerek? ..."

"Majd lassan eljött az este 7 óra..."

Éles ajtócsapódásra riadtam fel, lesétáltam a nappaliba és óvatosan tekintettem a bejárati ajtó felé, amely hangos nyikorgásokat hallatva tárult ki. Egy sötét alak körvonala kezdett kirajzolódni előttem, nem tudtam mit tegyek. Futni akartam, de lábaim földbe gyökereztek. A férfi közeledett felém, én pedig nem tudtam mozdulni. Összeszorítottam a szemeimet, hogy véletlenül se lássam mi fog következni. Csupán a parketta nyikorgását és a halk nyöszörgésemet lehetett hallani a sötét szobában.

 - Sophia, Sophia, ébredj fel! - rángatta valaki  vállaimat.

Sikítva ültem fel az ágyamban.

- Csak egy álom volt. Csak egy álom - suttogta fülembe anya, miközben szorosan magához húzott.

Mióta Niallel elmentem vacsorázni és következő nap a fiúk haza utaztak valami megváltozott. Nem bírtam a házban maradni egyedül. Anyának muszáj volt az üzleti útjáról haza utazni, hogy velem legyen, de ez sem tarthat örökké. Több mint két hónapja nem járok dolgozni, és még a lábam se tettem ki a házból. Érzem, hogy valami rossz fog történni. Anyát tegnap felhívták, hogy kötelező vissza mennie Amerikába különben kirúgják.

- Akkor én megyek. Vigyázz magadra, nem lesz semmi baj. - ölelt meg szorosan.

Csak magamhoz húztam és egy puszit nyomtam az arcára. Hangtalanul figyeltem ahogy a taxihoz sétál, bepakol és elindul több ezer kilométerre. Egyedül maradtam. Senki nincs aki megmenthetne a bajtól. Érzem, a csontomig hatol a tudat, hogy baj lesz. Hangos telefon csörgés zökkentett ki a gondolatmenetemből.

- Jó estét, Sophia Stylest keresem.

- Én vagyok az, tessék.

-  Ma este az apját, Bob Stylest súlyos autóbaleset érte. Életveszélyben van.

A szavak villámcsapásként értek. Lehet, hogy az apám meghal, úgy hogy még el sem búcsúzhattam tőle?! Az nem lehet.

- Máris ott vagyok - szóltam hosszas csönd után a telefonba.

10 perc alatt a kórházban voltam. A nővérpulthoz rohantam, elhadartam mindent amit tudni akartam, majd a sürgősségire siettem. Gyors pillantást vetettem az aggódó hozzátartozok között hátha egyik családtagom pillantom meg. Éppen átfutottam szememmel az egyik padot amikor egy ismerős személyre kaptam tekintetem. Arcát hatalmas kezeibe temette amiket a térdén támasztott meg, vállai remegtek ebből következtetve arra, hogy sír. Rohamos léptekkel sétáltam hozzá és ültem a mellette lévő üres helyre. 

- Ugye nem fog meghalni? - kérdeztem halkan miközben csak meredten néztem magam elé.

- Nem tudom - szegezte rám feldagadt, vörös szemeit Harry.

- Mióta vagy itt?

- 1 órája.

- Félsz?

- Félek.

Nem válaszoltam. Ez volt az a mondat amit nem akartam hallani. A testvérem aki ellőttem mindig azt mutatta, hogy erős és semmi nem törheti meg, most azt mondta fél. Záporként kezdtek a könnycseppek hullani a szememből. Fejem Harry mellkasába fúrtam és csak zokogtam. 

Nem igazán érzékeltem az időmúlását csak az tűnt fel, hogy az orvos rezzenéstelen arccal közelít felénk.

Próbáltam kiolvasni arcvonásaiból bármilyen információt, de próbálkozásom csődöt  mondott. Túlságosan is semmit mondó arccal közeledett. Vészesen közeledett. Azt vártam, hogy hatalmas mosollyal az arcán hozzánk rohan azt üvöltve életben van. Nem így történt. Lassan, megfontolva minden egyes lépését elénk lépett.

- Sajnálom. Mi mindent megtettünk amit lehetett - szegezte sötét szemeit a kórház ízléstelen koszos fehér színű csempéjére.

- Nem lehet, az lehetetlen. Nem halhat meg - üvöltöttem miközben a kórterem felé rohantam.

Feltéptem az ajtót és apa mellkasára vetettem magam. 

- Nem hallhattál meg. Ez is csak egy álom, ebből is felébredek mint a többiből. Szeretlek! Nem hagyhatsz itt - kiabáltam torkom szakadtából - Nem hagyhatsz itt egyedül. Szükségem van rád. Harrynek is, anyának is. Mindenkinek szüksége van rád. 

Két erős kéz ragadott meg a derekamnál és vonszolt ki. Kapálóztam, üvöltöttem, sírtam.

Kiszabadítottam magam a kezek fogságából és falnak dőlve lecsúsztam a csempére. Abban a pillanatban semmi másra nem vágytam jobban minthogy újra kislány legyek, apu kezét fogjam és a bátyámat kergessük a kertben miközben anya a verandán ülve nevet rajtunk. Újra egy tökéletes családban akartam élni ahol minden tökéletes, a baj pedig messziről kerül el minket.

A kórteremből halvány beszéd foszlányok hallatszódtak ki:

Sajnálom. Szeretlek. Vigyázni fogok rájuk. Mindig emlékezni fogok rád. Te vagy a hősöm.

Elég volt ezt a pár szót meghallanom ahhoz, hogy tudjam Harrynek is fáj. Hisz miért ne fájna? Ő is ember. Ő is elvesztette az édesapját. Csupán nekem nem akarja mutatni. Ez előtt a nap előtt még soha nem láttam sírni. Soha nem láttam, hogy megtörik. Mindig is egy életvidám fiú volt akiben túlpörgött az adrenalin. Ő az én legjobb barátom. Rossz őt így látni. Minden egyes alkalommal azt kívánom, bárcsak ellehetne minden rosszat törölni ami Harryt szomorúvá teszi. Nem lehet. Csodát nem tehet az ember. 

Valaki mellém ült.
- Minden rendben lesz - nyomott egy puszit a fejemre.
- Maradj velem.
- Veled maradok bármi történjék is. Én mindig vigyázni fogok rád.
- Köszönöm.
A kórterem ablakához sétáltunk. Az ágyon már csak egy fekete zsák volt. Örökre elbúcsúztunk tőle...
Hiányozni fog. Neki véget ért a versenyfutása az idővel. Bárcsak nem így történt volna. Bárcsak visszatekerhetnénk az időkerekét, hogy mindent megváltoztassunk.


- Részvétem
- Részvétem - jöttek sorba az emberek.
Az egész temetést végig sírtam. Lábaim remegtek mikor a koporsót a földbe engedték. Már csak a fiúk és én maradtunk hátra. A sírhoz sétáltunk és sorban elbúcsúztunk.
Ez az idő rádöbbentett, hogy az élet csak egy fogalom. Senki nem tudja mikor kezdődik és majd mikor fejeződik be. Van akinek hosszabb van akinek rövidebb. Nem állandó. Ennek a fogalomnak az időtartamát csak egy valaki tudja ott FENN...

Kis hír!!

Sziasztok, most nem új résszel jöttem. Ezen a héten és a jövő héten biztos, hogy nem lesz új rész mivel elutazom. Igazán boldog lennék, ha hazajönnék és pár komival hozna szembe a "sors", ha értitek mire gondolok. ;)
Dorcii

Ötödik rész - Lecke írás?!

Na akkor újabb fejezet. Azt hiszem nem kérek sokat, ha azt mondom, hogy 2-3 komi és utána jön a kövi rész. :).
Dorcii

"Ne sírj mert vége lett! Mosolyogj mert megtörtént!"

 "Az utolsó emlékem az, hogy Zaynnel karöltve sorra húzzuk meg a piás üvegeket, utána pedig az este homályba merül."

Reggel csöngetésre és szörnyű fejfájásra ébredtem. 

- Megyek, megyek. Nem kell a csengőre feküdni. - lassan odatotyogtam az ajtóhoz majd mikor kinyitottam egy szúrós szempárral találtam szembe magam.

- Jó napot Miss Styles, a lakbérért jöttem.

- Jó napot. Hozom is.

- Tessék - nyújtottam át a vaskos borítékot a tulajdonosnak. Aki elindult, de hirtelen visszafordult.

- Tegnap a lakók hangos zenét, és kiabálást hallottak. Ugye nem a maga lakásából jött a zaj?

- Nem dehogy. További szép napot! - azzal el is húztam a csíkot.

A délelőtt során kitakarítottam a házat, miközben a többiek a kanapén ülve valami új, latin-amerikai tévé sorozatot néztek. 

- Hé srácok, hol van Benjamin?

- A tegnap éjszaka valamit habogott-hebegett aztán el is ment.

Érdekesen felhúztam jobb szemöldökömet ezzel reagálva a fiúk válaszára. Ez nem vall rá, azt hiszem jobb lesz ha elmegyek hozzá. Elkértem Harrytől a kocsikulcsot  és indultam is. A csupán öt perces út, hosszú óráknak tűnt a sűrű hóesésben. Amint Benjamin háza elé értem leállítva a kocsit, kiszálltam és már a ház ajtaja előtt termettem. Kopogtam, még mielőtt kinyílt volna az ajtó beléptem az ízlésesen berendezett előszobába. 

- Halihóóó. Valaki? - azt hiszem, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennem, mert ha valaki hörgős hangon mögém áll és azt monja: "Én itt vagyok." tuti összecsinálom magam.

- Konyha!! - kiabált Lucy, Benji anyukája.

- Szia

- Szia kedvesem, mi újság?

- Anyu nagyban dolgozik, apuról semmit nem tudok, a nagyi pedig pár napja utazott haza.

- Na annak örülök, amúgy Benjamint a szobájában találod.

- Köszönöm - azzal fel is sétáltam a piros szőnyeggel borított falépcsőn. Felértem az emeltre és benyitottam a szobába. Később megbántam amit tettem, mivel Benjamint egy igen ismerős szőke lánnyal láttam meg egy igen intim pillanat közben. 

- Csak visszahoztam a pulcsid amit tegnap nálam hagytál, nem is zavarok. Sziasztok

- Várj, Sophi, félre érted ezt a dolgot mi csak....

- Igen, bizonyára ezt is félre értem mint a többi dolgot amit a múltban tettél. 

- De mi csak házit írtunk...

- Ócska duma Morison. Azt hiszem mi végeztünk is. - keltem ki magamból majd a kijárat felé vettem az irányt. Beültem a kocsiba és ráléptem a gázpedálra. Otthon csak egy laza helló-val felrohantam a szobába és magamra zártam ajtót.

 Órákon keresztül csak sírtam és sírtam. Hogy tehette ezt velem? Igaz, én is megcsókoltam Niallt, de ugyan kérlek utána el is toltam magamtól. Ő meg csak úgy hancúrozik a volt barátnőjével. Dübörgésre lettem figyelmes.

- Nem fogom kinyitni ne is próbálkozz - kiabáltam elcsukló hangon. Miután az illető meghallotta a mondandóm a dübörgés egyre alább hagyott. Most hogy nyugtom volt, a fejemet a térdemre hajtottam és úgy itattam tovább az egereket. Nem igazán tartottam számon meddig ücsörögtem a kemény ajtónak dőlve, de egyszer csak arra eszméltem fel, hogy két erős kéz karolja át a testem.

- Te mégis, hogy jutottál be? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel

- Az maradjon az én titkom - jelent meg halvány mosoly az erős, de mégis oly gyenge kezek tulajdonosának arcán.

- Meséld el, miért pityeregsz itt egyedül!

- Szakítottam vele, örökre...

. Most jöhetnék a sablon dumával, hogy hülye volt stb. stb, de nem fogok. Hercegnő, hidd el Louis papinak, hogy lesz még jobb is - mosolygott rám egy hatalmasat - Na szedd föl a csinos popsidat a földről és vidd le a lányokhoz mert nem állok jót magamért. Amint meg hallottam a varázs szót rohantam is a földszintre. 

- Helló csajszi - köszönt nekem egyszerre Perry, Danielle és Eleanor. Én jobbnak véltem ha a nyakukba ugrok amit ők nem igen díjaztak, de tudtam azért, hogy hiányoztam nekik.                                                                              Délután elmentünk egy kicsit vásárolgatni ahol egy csodás cipővel lettem gazdagabb. Este úgy döntöttünk, hogy a fiúk elmennek míg a csajok nálunk alszanak. Reggel El kiabálásra kelletem.

- Szép jó reggelt álomszuszékok. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha elmennénk....dobpergést......strandra!!

- Te beteg vagy!! Ilyen időben? Mínusz 4 fok van oda kinn.

- Jaj te kis butus - ütött egyet a homlokomra - zárt standra.

- Én már kész vagyok! - jelent meg Zayn az ajtóban karúszóval a karján.

- Én is - hangzott a többi fiú hangja is.

Nehezen, de belementem így fél óra múlva indulhattunk is.

 Amint odaértünk a fiúk megrohamozták a gyerekmedencét, ezzel kikergetve a kicsiket. A lányokkal gyorsan átöltöztünk majd mi is a nagyobb medencék felé vettük az irányt. Út közben Niall csapódott mellém.

- Ni-ni, valakinek igen szép tetoválása van - bökött az oldalamon lévő testfestésre - mikor lettél te ilyen rossz kislány?

- Nem lettem, rossz kislány ezek csupán dátumok amiket soha nem akarok elfelejteni. 

A tetoválást még 1 éve csináltam mikor kiderült, hogy felvettek a Londoni tánciskolába. Olyan dátumokat varrattam magamra mint például születési dátumok, a nap mikor kiderült, hogy felvettek a suliba,  a One Direction megalakulásának dátuma, hiszen én vagyok a legelső számú rajongójuk ehhez kétség sem fér. 

- Ez az amelyikről beszéltél nekem? - ujjongott mellettem Perry.

- Igen az.

- Ez nagyon nagyon tetszik!! - fordított el oldalra Hazz és kezdte tanulmányozni az írást. Miután mindenki megcsodálta a tetoválást úgy döntöttünk ideje hazaindulni. 

Otthon bekapcsoltam a gépet és újból videó chateltem Niallel.

- Akkor 7-re ott vagyok érted.

- Jó, de még egyszer  mondom ez semmi több csak egy baráti vacsi. - néztem rá szigorúan

- Jól van, nyugi, nem kell meggyilkolnod a szemeiddel.

Majd lassan eljött az este 7 óra...

Negyedik rész - I feel old...

Helókaaa. Egyre több az oldalmegjelenítések száma aminek nagyon nagyon örülök!! De a kommentek és a feliratkozások száma csak nem akar szaporodni ezért még egyszer elmondom. Feliratkozni és kommentelni szabad!!!!! További szép estét mindenkinek!:)

Dorcii

"A boldogság csak egy állapot, úgy is elmúlik."

"- Ne sírj kérlek! - próbált megnyugtatni - Én csak elakarok neked mondani valamit, azt, hogy............"
Nem vártam meg míg elmondja amit akart, gondolkodás nélkül lecsaptam a gép tetejét. Nem érdekelt az ömlengése arról, hogy ő többet akar barátságnál. De hé mi van ha nem is ezt akarta mondani? Az agyam ekkor beindult és reggelig nem is hagyta abba kattogást. Meggyőződésem, hogy az utóbbi pár napban (amióta a fiúk hazajöttek) nem igen alszok. Ez a sok izgalom. Amint kikászálódtam az ágyból a konyhába siettem, hogy valami táplálékot juttassak a szervezetembe. A gyors reggeli után már öltöztem is, majd lassacskán elindultam a táncsuliba. Amint beléptem a terem ajtaján nagy meglepetés fogadott.
 - Boldog szülinapot!! - kiabálták a gyerekek nekem.
- Jaj de édesek vagytok, nagyon köszönöm. - ültek ki a gödröcskék az arcomra. Ekkor az egyik csöppség szaladt oda hozzám.
- Sophia néni! Te nem hallottad a hangom a nagy kiabálás közben ezért én most külön köszöntelek fel. Boldog szülinapot!
Hatalmas öleléssel köszöntem meg neki ezt az aranyos kis monológot. Miután mindenkit végig ölelgettem és puszilgattam, egy kis dobozkát nyújtottak át nekem. Lassan kinyitottam az ajándékot és egy kis képet találtam benne. A képen én és a gyerekek voltunk, majd megfordítottam a képkeretet és a hátuljára ez volt írva: "A legjobb tánctanárnak a világon". Könnyek gyűltek a szememben. Tényleg ennyire szeretnének? Amint vége lett a táncórának rohantam is haza. Feltéptem az ajtót majd a nappaliba lépve levetettem magam a kanapéra. Valami romantikus vígjáték ment a tévében amikor feleszméltem.
-  Szent szalmakalap!!!! Ha nekem ma van a szülinapom akkor Harrynek is, és nem vettem neki semmit még. - gondolkodtam hangosan.
Gyorsan felkaptam a cipőm majd rohantam is az ajtóhoz, ott azonban Benjibe botlottam.
- Hé hova ilyen sietősen? Csak nem előlem menekülsz? - nevette el a végét.
- Nem csak ma február 1. van.
- Igen, tudom a szülinapod.
- De nem te ezt nem érted!! Hazzanak is ma van a szülinapja.
- Igen azt is tudom, már reggel fel is hívtam telefonon.
- Na látod, én nem tudtam.
- Lassan a fejedet is elhagyod ha így haladsz. Na gyere elviszlek a plázába.
Egy gyors, határozott ugrással már az autóülésében találtam magam. A bevásárlóközpontig tartó úton folyamatosan azon gondolkoztam, hogy lehetek ilyen feledékeny. Hazz nem ilyen húgot érdemelne aki csak úgy elfelejti a 19. születésnapját. 
- Buta, buta buta!! - ütöttem a fejemet az ablakba. A szomszéd autóban ülő bácsi biztos, hogy egy elmeotthonból szabadult őrültnek képzelt, hisz melyik épeszű ember verné a fejét a piros lámpánál a kocsi ablakába?
- Nyugi Sof, 10 perc és meglesz Harry ajándéka.
Benjaminnak nem lett igaza mert a 10 percből 2 óra lett, és még mindig nem találtam meg a bátyámnak a megfelelő ajándékot.
 - Ajj, nem tudom. Mit vegyek neki? - ültem le kínlódva az egyik közeli padra. Épp hogy ezt kimondtam egy közeli ékszerboltban megpillantottam egy bőr karkötőt. Szemeim megcsillantak és rögtön a bolt felé vettem az irányt. Benji közben valami olyat motyogott, hogy többet biztos, hogy nem jön velem vásárolni. Erre csak egy szúrós pillantást vettem rá, majd be is léptem a boltba.
 - Jó napot! 
 - Jó napot hölgyem! Segíthetek?
 - Igen, azt a karkötőt szeretném  ott.
Gyorsan fizettem majd indulhattunk is haza. Ahogy kiléptünk a plázából egy hideg fuvatlat süvített végig rajtam mire szorosabbra húztam magamon a kabátot. Pár perc múlva már Benjivel összebújva néztünk valami filmet. Nem emlékszem már a címére, engem nem igazán kötött le. Hirtelen megcsörrent a már ismerős dallam a telefonomból és anélkül, hogy megnéztem ki az rányomtam a zöld gombra.
- Sziaaaaaaaaa - üvöltött a telefonba Louis - na milyen öregnek lenni?
- Hát nem tudom. Mondd meg te!
- Hahaha nagyon vicces vagy. 10 perc és ott vagyunk, csak gondoltam szólunk mielőtt elfajulnának a dolgok Benjamin barátunkkal.
- ...és még én vagyok a vicces... - azzal ki is nyomtam a telefont. 
Ahogy mondta Loui, 10 perc múlva már a küszöbön ácsorogtak mind az öten. 
- Juj már látszanak a ráncaid. - vetett egy fintort Harold.
- Igen? Te meg már úgy nézel ki mint a nagypapa. - mentem bele a játékba.
- Na jól van, itt a vége a testvér háborúnak. Hoztam piát is, most, hogy csak nagykorúak tartózkodnak a lakásban. - pillantott rám Niall. Mindannyian leheveredtünk a szőnyegre miközben a fiúk Harrynek és nekem valami szülinapi dalt énekeltek. Miután Liam a fejünkre nyomott egy-egy szülinapi sapkát azzal az indokkal, hogy így olyan cukin nézünk ki át is nyújtotta az ajándékainkat. Én egy gyönyörű szép ruhát kaptam a tesóm meg egy cipőt amire olyan rég vágyott.
- Huh Liam, ez a ruha gyönyörű!!
- Gondoltam, hogy ezt mondod. Danielle segített kiválasztani. - vetett rám egy ezerwattos mosolyt.
Louis-tól egy csokor répát?! Zayntől pedig egy táncos karkötőt kaptam.
- Harry tőlünk már tegnap este megkapta az ajándékát.- mondta Louis egy perverz mosoly kíséretében.
-Azt hiszem nem szeretném tudni mi volt az.
 Mivel a hétvégén  a barátommal mi már megtartottuk a mi kis magán szülinapi partinkat tőle csak egy csókot kaptam. 
- Beszélhetünk? - kérdezte tőlem félénken Niall. Mire körbe néztem és egy vállrántással válaszoltam. Felsétáltunk a szobába, majd magam mögött becsuktam az ajtót.
- Figyelj, tudom haragszol rám, látni se akarsz a tegnap este után, de kérlek most hallgass meg. 
- Elszúrtam mindent, azután a bizonyos este után nem szabadott volna elengednem téged.
- Tényleg? Így véled? - néztem rá kérdőn. - Hát sajnálom, ez a hajó elúszott. Most már boldog vagyok valaki mással és...- nem tudtam befejezni azt amit akartam mert hirtelen megragadta a derekam magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Élveztem bevallom, de mégis hogy tehettem ezt?
- Ne. - húzódtam el tőle majd kinyitva az ajtót kiléptem a folyosóra. 
- Még oda sem adtam az ajándékod!- kiabált utánam. Megfordultam felé nyújtottam a kezem és ránéztem. Ő csak kezembe nyomott egy ezüst nyakláncot amin egy S betű fityegett  majd valami Boldog szülinapot féleséget motyogott. Odamondtam neki egy kösz-t és már rohantam is le a lépcsőn.
- Minden rendben? nézett rám Hazz. Csak bólintottam egyet.
- Na akkor most én rabollak el. - vigyorgott mellettem. - Vedd fel a kabátod, nehogy megfázz.
Kisétáltunk az utcára, majd bátyám szembe fordult velem.

- Hát ez is eljött, felnőtt az én kishúgom. 18 éves lettél. -indult el az utcán lefelé miközben egy kósza könnycsepp gördült le az arcán.
- Hééé, nem haltam meg! - bokszoltam egyet a karjába.
- Tudom, tudom, de akkor is mostantól, nem vagy már az egyetlen picur Hercegnőm. Megfogtam mind a két vállát, jó szorosan megöleltem.
- Én mindig a te egyetlen picur Hercegnőd leszek.- suttogtam neki. Erre csak rám mosolygott és egy kisebb dobozt húzott elő farzsebéből.
- Úgy látszik ez ma a dobozok napja. - nevettem fel. 
- Naaaa, nem a csomagolás a lényeg. Tudom milyen régóta vágysz már egy új telefonra, hát tessék. Boldog 18. szülinapot Sophi.
Kinyitottam a meglepetést amelyben egy vadi új iPhone vigyorgott vissza rám. Automatikusan mosolyra görbült a szám és Harry nyakába ugrottam.
- Na jó, az én ajándékom nem ennyire drága, de annál inkább személyes. Boldog szülinapot Hazza.- nyújtottam át neki a kis ajándékzacskót amiben a karkötő lapult. Ahogy meglátta az ajándékom, kezét felém nyújtotta azt jelezve rakjam rá a csuklójára. 
- Köszönöm, mostantól ha ránézek a kezemre te jutsz eszembe húgi. - mosolyodott el.
-  Jól van, jól van. Na de spuri mert a fiúk még szétverik a házat. - üvöltöttem neki és azzal a lendülettel futásnak eredtem.
Miután hazaértünk kezdődhetett is a buli. Az utolsó emlékem az, hogy Zaynnel karöltve sorra húzzuk meg a piás üvegeket, utána pedig az este homályba merül.